Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Madárka, te küzdjél, hallod-e! Sümegi Noémi, Heti Válasz, 2007. április 26. Rúzsa Magdi, aki kamaszkori dalával eurovíziós dalversenyre készül, szülésznõként sem tesz lakatot a szájára, ha a legkiszolgáltatot– tabbakról van szó. Nem számít, ha néhányan "lejugózzák", fontosabb Marika néni szeretete a kisboltból. Rúzsa Magdi, aki kamaszkori dalával eurovíziós dalversenyre készül, szülésznõként sem tesz lakatot a szájára, ha a legkiszolgáltatottabbakról van szó. – A bárzongorista szerintem csak az ön kedvéért kezdett el most játszani –  fényes nappal. Alig értjük egymás szavát. – Engem viszont nyugtat. Ilyen szép napos délután a zongora a lélek legszebb ajándéka. – A vajdasági Kishegyesrõl a Megasztár– házba érkezve még olyan volt, mint egy riadt kis madárka, ma viszont "agyonfoglalkoztatott", valódi sztár. – Kezdetben nem is értettem, mi történik. Olyan kicsike voltam, buta és naiv, és azt gondoltam, hogy mindenki jó körülöttem. Többen mondták, akik tényleg féltettek, hogy nem mindenki jó, Magdi, legyen nyitva a szemed. Sokat tanultam, belekóstoltam abba is, milyen, amikor megperzseli magát az ember, de mindig volt, aki mögöttem állt, és egyre nõtt azoknak a köre, akiknek énekelhettem. Egyik dolog jött a másik után. –  Kézben tudja tartani a sorsát? –  Voltak pillanatok, amikor nem tudtam kontrollálni. Számos kötelezettség nehezedett rám, volt, aminek kevésbé örültem, de hát vannak dolgok, amiket meg kell csinálni. Úgy érzem, jó úton vagyok, s elõbb-utóbb úgyis kiderül, hogy a cél, amit magam elé tûztem, helyes– e vagy sem. A sors valamilyen módon figyelmeztet, az biztos. A cél pedig az, hogy szeretnék maradandót alkotni. Nem akarok két-három év után eltûnni, szeretnék szép dolgokat csinálni, de ehhez idõ is kell. Ne sürgessenek, egy virágnak sem üvöltözhetek reggeltõl estig, hogy nyíljál már ki, nyíljál már ki. Majd ha eljön az ideje, kinyílik. –  Az Ördögi angyal címû lemeze ilyen lett? –  Igen, ha azt veszem, milyen kevés idõm volt rá. De rengeteg segítséget kaptam, a kiadóm is nagyon türelmes volt velem, igaz, állandóan ott lebegett a szemem elõtt, hogy csak két hónapom van rá. Nagyon jó volt az alkotás folyamata, a végén pedig egyszer csak azt mondták, kész, gyere be. Amikor egyben hallottam az egészet, hátradõltem, és azt mondtam: istenem, de jó, az elsõ lemezem. Nagyon büszke vagyok rá, és nagyon szeretem, de néha azért azt gondolom, hogy ha kaptam volna egy évet rá, biztos, hogy sokkal jobb lett volna. –  A lemezen is szereplõ Aprócska blues címû dalt mikor írta? –  Körülbelül 17 évesen. –  Magányosan dúdolgatta a szobájában, és eszébe sem jutott, hogy ezzel egyszer Eurovíziós Dalversenyen fog fellépni Helsinkiben. –  Pontosan ez történt. Én is döbbenten figyelem néha, hogy istenem, ezt a dalt hallom a rádióból. –  A számot hallgatva elõttem egy szürke reggel jelenik meg egy helyközi buszjárattal... –  Nagyon csúnyán megbántott az a fiú, akit akkoriban szerettem, s azon a reggelen úgy búcsúztunk el egymástól, hogy én felültem az autóbuszra, õ pedig csak föltette a kezét a busz ablakára –  s ott maradt a keze nyoma. –  A dal klipjében viszont egy plazmatévés, minimal artos lakásban egy megdizájnolt csaj dühöng. –  Egy klip megalkotásakor sok mindenre kell figyelni, hogy az kedvelt legyen, de azért az is én vagyok. –  A trendi klip ellensúlyozná azt, amit sokan kritikaként vetettek fel, hogy egy ilyen típusú versenyen nem túl szerencsés blueszal indulni? –  Nem, mert a klip már jóval elõbb elkészült. Én is tisztában vagyok azzal, hogy a blues nem a legelõnyösebb mûfaj, de nekem –  másokkal ellentétben –  nyolc napom volt arra, hogy dalt válasszak, s hogy arra videoklip készüljön. S mivel rájöttem, hogy ez képtelenség, úgy döntöttem, olyan dalt viszek, amihez már klip is van. Könnyû sok mindent mondani, én is tudom, hogy vannak sokkal fülbemászóbb dallamok, csak azt gondoltam, hogy akkor már megpróbálok valami különlegeset, ha mást nem, legalább egy színt mutatni. Ilyenkor anyám szavai jutnak eszembe: akkor mondd, hogy hopp, miután átugrottad az árkot. –  Miért csak nyolc napja maradt? –  A Fonogram díjátadóján én lettem a közönségszavazatok alapján az év felfedezettje, ezért döntöttek úgy, hogy én induljak májusban. Máshol ez úgy mûködik, hogy már a hazai elõdöntõkön is a versenydallal és a hozzá tartozó klippel méretik meg magukat az énekesek. Biztos megvan az oka, miért nem így alakult, ettõl függetlenül nem fogom senkinek megadni azt az örömet, hogy engem letörve lásson. Küzdeni fogok, nagyon komolyan, és hiszek magamban. Nem fogja senki elvenni a hitemet. –  A Megasztár idején azt mondta, érzi Magyarország befogadó szeretetét, most viszont a jelölés kapcsán "lejugózták". –  A befogadás megmaradt, nem múlt el. Nyilván vannak, akik nem kedvelnek, nincs ezzel semmi baj, ez az élet rendje. Nekem az a fontos, hogy amikor elmegyek Kiskunhalasra, akkor a Marika néni, aki éppen kijött a boltból, azt mondja: édes, kicsi Magdikám, de jó téged látni. Nem az számít, hogy mit mondanak, hanem hogy ki mondja. Én itt szoktam pontot tenni. Nem bánt ez, mert az elõbb beszélõ, mintsem gondolkodó emberek körében mûködik csak úgy, hogy amíg Szerbiában éltem, addig magyar voltam, itt meg most jugó vagyok. De kevesen vannak, és ezt is megszoktam. Ez legyen világéletemben a legnagyobb problémám. –  Az állampolgársága rendezõdött? –  Tartózkodási engedélyem van, most kérvényeztem a letelepedési engedélyt. Öt hónap az elbírálás, azt várom. –  Mégiscsak Magyarországot képviseli: nem kapott "különleges elbánást"? –  Nem, de végigjárom én azt az utat, amit végig kell járni. Nincs ezzel semmi gond. Nem az a fontos, hogy minél rövidebb idõ alatt, csak hogy végre egyszer a kezemben legyen a papír. –  A május eleji Születés Hete programsorozat szervezõi sem találhattak volna ideálisabb "arcot", hiszen ön nemcsak sztár, akire odafigyelnek, hanem szakképzett szülésznõ is. –  Nagyon sok mindenrõl lesz szó a rendezvényen, például arról, hogyan lehetne a vajúdó nõknek a lehetõ legjobb körülményeket biztosítani. Nem siettetni õket, hanem megadni mindazt, amire szükségük van. A fiatal lányoknak pedig többek között azt kellene elmondani, hogy fogadják el a testüket úgy, ahogy vannak. Nem kell átplasztikázni, nincs szükség mûmellre, mûorra, úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk, nyilván valamiért így teremtettek meg bennünket. Döbbenet, hogy kislányok miket gondolnak, mert nincsenek tisztában a testükkel, a szexuális élettel, a higiéniával, az anyasággal. –  Ön vezetett le szülést, a gyakorlatban is lehettek rossz tapasztalatai. –  Sok mindent végignéztem, és sok minden nem tetszett. Gusztustalannak tartottam, hogy különbséget tesznek roma és más nemzetiséghez tartozó nõk között. Abban a pillanatban mindenkinek ugyanúgy szüksége van a nyugalomra, a támaszra, arra, hogy valaki megfogja a kezét és elmagyarázza, hogyan lélegezzen, ha már nem készítette föl elõtte senki. És nem durván, nem üvöltve, hogy ne ordíts már, tûrjél kicsit. Nem. Ha ordítani akar, akkor ordítson. A kórházaknak sajnos nincs pénzük, és nagyon nehezen lehet kialakítani vajúdószobákat, ahol a nõk egyedül lehetnek. Ott fekszenek egymás mellett, mint a hurkák, és mire az egyiknek elmúlik a fájása, és pihenésre lenne szüksége, addigra a másik kezd üvölteni. Egymást frusztrálják, és ez a babának sem jó. –  És Rúzsa Magdi mire vágyik még? –  Azt kívánom, hogy hatvanévesen is ott álljak a színpadon, hogy legyen sok– sok munkám. Ezenkívül semmit nem kérek. Sokszor biztos úgy fogok bezuhanni az ágyba, de megcsinálom. Ezt akarom. –  Azt hittem, már ennyi szereplés is sok. –  Világéletemben erre vágytam. Megígértem: ha egyszer esélyt kapok arra, hogy igazán boldog legyek, akkor küzdeni fogok érte. Nem kérek semmit ingyen. –  Családja nehéz sorsán tudott segíteni azzal, hogy "megcsinálta a szerencséjét"? –  Alapvetõen nem változtattam meg az életüket –  nem is az én dolgom, nem is várják ezt. A szüleim soha nem kértek tõlem. Szorgos emberek, akik mindketten azt mondták: csak azt akarom, hogy neked legyen, én majd megteremtem magamnak, amire szükségem van. Ha kell, persze, szó nélkül segítek, de erõt azt mindenképpen adtam. Ha most okosan csinálok mindent, akkor olyan nagy baj nem lehet. Ezért küzdök, hogy ne lehessen nagyon nagy baj. –  Másnak is tudott erõt adni? –  Felnõtt, nálam idõsebb emberek mesélik, mekkora segítséget adtam nekik az induláshoz. Nagyon jó érzés, amikor odajön hozzám valaki, és azt mondja: figyelj, Magdi, képzeld, lediplomáztam, és te indítottad el bennem ezt az iszonyatos küzdést. Nem teszek koronát a fejemre, ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más, nekem is vannak hibáim, én is tudok gonoszkodni, én is tudok jó lenni. De nagyon felemelõ érzés azt látni, hogy mi, emberek, úgy tudunk egymáson segíteni, hogy észre sem vesszük. Akkor mégis miért ártunk sok esetben egymásnak? –  Tartja a kapcsolatot a megasztáros társaival? –  Bíborkával, Póka Angélával és Varga Pistivel vagyok azóta is jóban. Amikor csak tehetem, idõt szánok arra, hogy ne csak telefonon beszéljünk, hanem találkozzunk is. Nyilván megvan az oka, miért pont minket sodort egymás mellé az élet. Sokszor csak annyival segítünk egymásnak, hogy "vigyázz magadra" meg "nagyon szeretlek". De a legjobban azt imádom, amikor Angélától egyszer csak kapok egy sms– t, hogy "madárka, te küzdjé, hallod– e". Tudom, hogy ezzel mit üzen nekem. Sümegi Noémi Madárka, te küzdjél, hallod-e!, Heti Válasz, 2007. április 26.